1.0Blogsorokhttps://blogsorok.cafeblog.hueroquela@freemail.huhttps://blogsorok.cafeblog.hu/author/eroquelafreemail-hu/<strong>...Amikor felébred, szinte mindig megpróbál halkan odaosonva frászt hozni a még 1 kávé mínuszos fejemre. De jön, lassan ballagva, egyszer csak ott terem- és már nem is kérdés: a "kakajó "lesz Neki előbb, utána nekem a kávé.</strong> <strong>Szóval így állunk, 2 éves kis Zsurmikám anélkül szerzett jogosultságot mindenben elsőként az életemben, hogy szinte észre sem vettem. Ő fürdik, és reggelizik először, Neki válogatom a boltban az Általa szeretett egészségesnek tűnő kajákat, Számára vadászok érdekfeszítő gyermekprogramokat, és Vele játszom, ahelyett, hogy másokkal csevegnék.</strong> <strong>Rendjén is lenne ez...ment is egy darabig, amíg egyszer csak úgy nem kezdtem érezni, hogy szeretetteljes, ellenálhatatlan mosolyával szinte szolgájává tett, anélkül, hogy tudtam volna.</strong> <strong>Ki is bír ellenállni egy ártatlan extrahosszú szempillás esdeklő vágynak?! Én nem. Ezek szerint gyenge jellem vagyok...Hajnalban, vagy késő este mosok- az összes magántatarozást lehetőleg akkor végzem el, amikor Ö még/már alszik, ne adj'Isten nincs itthon.</strong> <strong>Mielőtt megszületett, azt képzeltem, minden úgy marad, ahogy volt, csak lesz a kecóban egy gyerekszoba kisággyal, valamint kapunk az Égiektől egy csodálatos Kisbabát, akivel csak annyi a dolog, hogy szeretni kell.</strong> <strong>A szeretettel soha nem is volt gond- már születése előtt láthatatlan érzelmi szálak fűződtek közöttünk, örökre egybekovácsolva közös életünket.</strong> <strong>Szeretetből Ő az első mindenben most is; ha kér valamit, és türelemre intem (mert azért nevelni kell)- szinte még nekem van lelkifurim, hogy meg kell várakoztassam.</strong> <strong>Következetesnek lenni végképp nehéz, mert esküszöm, Neki vannak a legnagyobb krokodilkönnyei a gyermekvilágban...</strong> <strong>Nem veti a földre magát és nem hisztizik (nagyon ritkán igen, de ez a korának természetes velejárója)- csak látom, hogy lebiggyed az ajka, és másodperceken belül anyaöl kell, meg puszikák, hogy ne törjön el végképp a mécses.</strong> <strong>Szeretem Őt szeretni. Azt akarom, hogy mire felnő, tisztán bevésődve arra emlékezhessen: milyen szép gyermekkora volt, és mennyire szerettük...</strong> <strong>Szeretem Őt szeretni, akkor is, ha néha közben önmagamat elfelejtem (pedig sokszor nem ártana egy önölelés), de Ő viszontszeret, ezzel úgy érzem kamatosan kifizeti a pillanatnyi lemondásaim árát.</strong> <strong>Nem tudom, mi lesz, ha felnő: asztalos, vagy tanár; élsportoló vagy tűzoltó, katona, (vadakat terelő juhász valószínűleg nem), esetleg űrhajos, vagy BÁRMI: de az biztos, hogy akármiben is teljesedik ki az élete, abban én már csak háttérszereplő maradok.</strong> <strong>Szóval, igen, most kell kihasználnom ezt a főszerepet, és ragyogót, megismételhetetlenül hibátlanul jót nyújtanom; nem miatta, hanem Érte.</strong> <strong>Szeretem Őt, és nagyobb kincsem nincs is a világon. Ő az én EgyetlenM.</strong>rich