1.0Blogsorokhttps://blogsorok.cafeblog.hueroquela@freemail.huhttps://blogsorok.cafeblog.hu/author/eroquelafreemail-hu/<em><strong>Korán kelt, ahogy mindig is. Együtt ébredt a kényelmes lassúsággal melegedő első napsugarakkal. Főzött magának egy teát (évek óta szokása volt- jót tesz a gyomornak), majd nekilátott ellátni a baromfit, meg azt az egy disznót, amelyik ott méltatlankodott éhségtől remegő tokmányos orrával, meg- megzörgetve az ólajtót.</strong></em> <em><strong>Fejkendőjébe belekapdosodt a kora reggeli metsző szél, miközben friss vízzel kínálta a szárnyasokat. Magot is szórt nekik, figyelve, hogy mindegyik állat kellő lelkesedéssel szalad-e (csak nehogy beteg legyen!) hegyes csőrét előreszegezve az eleség felé.</strong></em> <em><strong>Már nem is számolta, hanyadik nap telt el a "holtomiglan-holtodiglan"-ból reámaradt özvegységéből, csak ment és tette a dolgát.</strong></em> <em><strong>Friss tejet hozott a szomszédék Riskájától, gondosan felforralta, és örömmel állapította meg, hogy kellően zsíros. Miközben lehalászta  a fölét: megnyugtatta, hogy legalább valami állandó is maradt zilált életében.</strong></em> <em><strong>Mire átszitálta a lisztet, teljesen bizonyossá vált számára, hogy "A hízót el kell adni, nincs aki levágja", de valahogy még odázta volna ezt a dolgot; nem szívesen vált volna meg az együtt hízlalt, reménybeli, padlást betöltő kolbászokká, májas hurkákká és gömböcökké álmodott jószágtól.</strong></em> <em><strong>Dagasztott, kelesztett...pihentetett.</strong></em> <em><strong>Kemencepadkáján hasalva, minden mozdulatát figyelte Tádé, a minden lében kanál, pákosztos, vén macska. Ölébe vette, hogy érezhesse a jóleső dorombolást, mégis nagyon magányosnak érezte magát.</strong></em> <em><strong>Szíve öszes melegét belesütötte abba a puhán foszló, csodálatosan illatozó kalácsba.</strong></em>rich