Ma már sokan nem bíbelődünk a több hetes, könyvekben; szakfolyóiratokban elrejtett információk hajkurászásával, ha valami konkrét dologra vagyunk igazán kíváncsiak- hanem csak beütjük gépünk billentyűzetébe a kívánt keresőportált, majd a keresett kifejezést, és máris több ezer találatot kapunk. Csak győzzük olvasni.
Ma már sokan nem akarunk egész szombat délelőtt a tűzhely mellett állni, hogy elkészüljön a csak “lassútűzönszabadfőzni” tyúkhúsleves, és általában nem is aznap frissen gyúrt tésztát teszünk bele.
Ma már sokan nem a hivatásszeretet miatt igyekszünk reggel (este) a munkába, hanem pusztán a fizetésért. Kedvünket szegi az egy emberre háruló háromemberes munka. És előbb- utóbb belefáradunk.
Úgy gondolom, a világ már nem fog lelassulni, kicsit nekünk kellene felpörögni- de hogyan jobban?!
Mélyhűtőnket telepakoljuk félkész, mirelit ételekkel; kamránk polcán instant levesporok és mártások…- “Gyorsan, finomat”- de miért GYORSAN?
Nincs időnk főzni, vagy fáradtak vagyunk, vagy éppen a gyerek annyira éhes, hogy “nem tud soká várni” az ételre…, ez pedig nemcsak ritkán fordul elő, hiszen rohanó világunkban őt is a rohanásra tanítjuk.
Mondjuk, rászólunk, hogy: “Miért nem tudsz várni?!”, miközben mi vagyunk egyre türelmetlenebbek, mert- habár már nem kézzel mosunk, a teregetés és vasalás még ránk vár; ahogyan a vacsora utáni romeltakarítás is; amit egy vérbeli háziasszony nem érez munkának, a többség azonban igen.
H anem akarunk rohanni, akkor előbb- utóbb lemaradunk…a következő rohanásról. És velünk együtt a gyermekünk is lemarad.
Ezt persze nem akarjuk.
Ördögi kör.
