Igen, tudom, most sem érsz rá(m), de figyu: én sem érek Rá(d)!!!
Nem hívlak fel menetrendszerűen- abban reménykedve, hogy legközelebb megelőzől.
Konokul önáltatom magam azzal, hogy egyáltalán nem is érdekel:
Hogy vagy?
Mit csinálsz?
Egyáltalán mi van veled, veletek?!
Lassan megszokottá válik ez a monoton, egyoldalú kommunikáció.
Próbálom elfogadni, csak NEM ÉRTEM, mi az oka, hogy az évek múlásával elkoptok, s veletek együtt haloványodnak ifjúkorunk emlékeire épített sziklaszilárdnak hitt barátságunk bástyái is.
Felnőttünk. Öregszünk.
Attól tartok, nem csak egymásra nincs időnk, hanem más- korábban olyannyira fontosnak tartott dolgainkra sem.
Megváltoztatok. Megváltoztam.
(De, azért, ha akadna netalántán, véletlenül pár röpke felesleges perced…mindig be van kapcsolva az a 10 éve már ugyanazzal a számmal elérhető kis fekete készülékem…)
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: