Gyermekkoromban ilyenkor már sokszor hószitálta fehérségben pompázott a kinti világ- és én, csodahívő, de a valóságot sejtő kislány- nagyon- nagyon vártam a december elején megérkező MIKULÁST. Jobban mondva az általa hozott finomságokat rejtő csomagot…
A téli délután félhomályos várakozásában minden évben újra és újra átélhettem azt az örömteli pillanatot, amikor Nagymamám valahogy odacsempészte a kis csizmámba az ajándékot…
Még mindig érzem – az akkor még ritkán kapható- narancs, és dió, valamint az elmaradhatatlan csokimikulás illatát.
…_______________________________________________…
Nagymamám rám mosolyog, ahogy meglát. Büszkén meséli, hogy mit rajzolt előző nap a többiekkel. Várom, hogy mikor veszi észre..mamuszkájában a csomagot. Megtörténik:
– Hát ez micsoda?!
– Itt járt a Mikulás- felelem könnyedén, pedig kicsit összeszorul a szívem, hogy most már én vagyok az Ő csodahozója…Pedig milyen jó is volt fordítva…és már milyen régen- mégis élénk az emlék.
Rögtön kibont egy szaloncukrot.
Gyermeki boldogsággal kutat a kincsek között- hogyan is lehetne ez másképp- hiszen nem más Ő, mint egy picit megidősödött, boldog Gyermek…
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: