A hitem töretlen, bármily egzaktnak is tűnik ez; hogy miben, abba most nem szeretnék belemászni, mert mindenkinek van Valaki, vagy Valami, amiben öszintén HISZ, még az ateistáknak is, mert nemhitük tárgyaként életre hívott SEMMI sem létezhetne a MINDEN nélkül.
Elképzelem, mennyien lehetünk így…Szerintem nagyon- nagyon sokan.
Legstabilabb pillérnek a szeretet tűnik, a soha elfogyni nem tudó- osztogatástól még nagyobbra dagadó…csak a mellőzöttség keserűségéből táplálkozván- egyre koncentráltabban csupán pár személyre korlátozódó…és…nem jól van ez így.
A napokban megtalált egy idézet..Még soha nem olvastam, de ha úgy lett volna, sem biztos, hogy annyira megérint, annyira mindent elmondónak éreztem volna akkor, mint most:
“Alattad a föld, feletted az ég, benned a létra”
/Weöres Sándor/
Burokba zártan keresem azt a kis fényt, amely talán újra elém sodor egy idegent, egy Mást, egy Megértőt, de legalábbis Őszintét. Kirángat a tisztásra, és taszít rajtam egyet, a filmként pergő, soha meg nem szűnő ÉLET felé….
Az okosok szerint soha, semmit sem késő elkezdeni, vagy újrakezdeni…És nem is magával az elkezdés tényével van a gondom, hanem a MIT-tel…(És most egyáltalán NEM a megváltozott munkaképességűek csoportjára gondoltam)
A baj csak az, hogy önmagamba vetett hitem szilárdsága már a múlté- konkrétan: a távoli múlté…
Francos fene sem akar rendeződni látszani, de hát a Világ mégsem dőlt még össze, talán csak az elfogadás, belenyugvás hiánya az, amely a túlfeszített mindennapokat álközönbösségbe burkoló báb-állapotomat nem hagyja véglegesülni…nem vagyok az a megadó-feladó típus ugyanis…szóval nemcsak hinnem kell, remélnem is, de őszintén- nem csak vágyakozásból, olyan “dejólenne” szinten, hanem mélyen, meggyőződéssel..igazán…
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: