„A múlt már nincs. A jövő még nincs. Egyetlen valóság a jelen.”
Popper Péter
Bevallom, soha nem szerettem az írásait. Néha túl magasröptűnek-néha túl mélyen szántónak éreztem az Általa feltárt gondolatvilágot; és itt a hangsúly most a „TÚL”-on van.
Most már tudom, hogy csupán az lehetett a gond, hogy lelkileg és szellemileg még egyáltalán nem voltam érett az ÁLTALA LEÍRT GONDOLATOK MEGÉRTÉSÉHEZ, FELDOLGOZÁSÁHOZ.
Igen…, túl fiatalon ismerkedtem meg az írásaival…
Most, pár év távlatából, kezemben a döbbenetet és az eddigiekben fennt leírt gondolataim cáfolatát kiváltó /ingyenes szóróanyagban talált/ munkájával…-
-csak annyit szeretnék mondani, hogy TÉNYLEG FOLYAMATOSAN VÁLTOZUNK. Te is, én is…Különben meg sem találtuk volna egymást ezzel a gyönyörű, utánozhatatlan fogalmazásmódú, egyedi stílusvilágú szerzeménnyel.
„Tisztelt Popper Péter!
Őszinte megbánással kérek bocsánatot, amiért eddig mellőztem leírt művei hasznos tartalmának saját okulásomra (is) szolgáló szellemi kiaknázását!
Sajnálom, hogy jelen dimenziónkban már nem alkothat többé publikusat.”
POPPER PÉTER:
LASSAN JÁRJ, TOVÁBB ÉLSZ!
„Ha én ördög lennék– mondjuk Lucifer-, és azt a megbízást kapnám, hogy tegyem tönkre a jó Isten teremtette világot, akkor pörgetném. Az emberi agynak ugyanis van egy élményfeldolgozó üteme, lehetősége. Már régen felmerült a kérdés, hogy az ún. gondolkodó gépeket, computereket meg lehet-e bolondítani?
A válasz:igen. A computernek van egy információfeldolgozási sebessége, és ha azt túllépem, vagyis gyorsabban adagolom az információt, mint amit ő fel tud dolgozni, akkor megbolondul, és pontosan úgy fog viselkedni a gép, mint egy mániás. Szósalátákat mond, értelmetlen dolgokat, szóval dilis lesz. Pontosan ez történik az emberrel is, akinek van egy élményfeldolgozási, benyomási, információfeldolgozási határa.
Bár ez a határ nagy, mégis időre van szüksége az emberi agynak; leginkább nem az intellektuális részének, hanem az emocionálisnak. Pl. odaülök a TV elé, és látom, amint tömegsírt tárnak fel, egy diktátor által legyilkolt emberek százainak maradványait. Már épp összeszorul a szívem, amikor vált a kép a mongol népi együttesre, amint táncolnak. Már épp megörülök, milyen szép, mikor megmutatják Ceausescu kivégzését, amire megint döbbenten nézek, de nem tudom lereagálni ezt a döbbenetemet, mert utána jön egy politikus beszéde arról, hogy majd az unokáink leborulnak a sírunkhoz. Szóval nem tudom lereagálni a benyomásaimat. Ettől az ember elzüllik. Én úgy züllök el, aki magamat titokban humanistának tartom, hogy visszagondolok a múlt század fordulóján a Dreyfus perre, ahol Európa értelmiségét fel lehetett heccelni azzal, hogy egy francia katonatisztet igazságtalanul egy nagyon rossz állomáshelyre küldtek. És hörgött az értelmiség.
Én látom a tömegsírt a tévében, kisebbfajta diktátornak a pusztítását, majd így szólok a feleségemhez, hogy Kati, van még abból a baracklekvárból, amit Nagymarosról küldött a Klotild néni?
Ennyi a reagálásom a tömegsírra. Le vagyok züllve, el vagyok romolva minden szempontból. Mert ebbe belezüllik egy társadalom, belezüllenek a szakmák, teljesen mindegy, hogy mit nézek. Az Ormos mari azt mondta, hogy leköszön a pécsi rektorságról és egyetemi tanárságról, mert nem hajlandó analfabéta egyetemi hallgatókat tanítani. Ormos Máriának igaza van, én csak azért nem köszönök le, mert a pénzre szükségem van. Csak ezért.
Ha azt mondom a harmadéves egyetemi hallgatónak, hogy az emberiség története egy testvérféltékenységgel kezdődött, úgy néznek, mint a hal a kocsonyából. Mondom:
– Tudják, hogy miről beszélek? Káin és Ábel?- Nincs konzekvencia. Vagyunk hatvanan a teremben.
– Tegye fel a kezét, aki tudja, hogy miről beszélek.
Felteszik tizennégyen a hatvanból. Ez az európai kultúra alapja- ezt kell tanítani?
Olyan műveletlenül jönnek ki a középiskolából, hogy a statisztikák szerint 46% azzal a nehézséggel küzd, hogy nem tudja visszaadni, elmondani értelmesen, amit olvasott. De elnézést kérek, a régi kapitalista Horthy-rendszer osztatlan elemi iskoláiban írni- olvasni megtanították a gyermekeket. Hát hogy van ez? Az egyetem azt mondja, hogy hozott anyagból dolgozunk, mert már a középiskolából műveletlenül jönnek ki. Magyarországon megszűnt az egyetem egyetem lenni. Magyar egyetem nincs, és azért nincs, mert az univerzitás- tehát az, hogy en egy fiatalembernek európai kultúrát adok és foglalkozást- megszűnt. Európai kultúrát senki sem kap. A jogi egyetem a legmagasabb fokú jogi szakiskola. Az orvosi egyetem a legmagasabb fokú egészségügyi szakiskola, de nem értelmiségi, aki onnét jön.
Én először a Szovjetben láttam, hogy az egyetemi diploma nem avat senkit értelmiséggé. Nem kapja meg azt, amit egy régi értelemben vett univerzitás megadott. Ha most egy őrült kitalálja, hogy óriás üzemeket kell az egyetemekből csinálni, és az amúgy is hatalmas bölcsészkarhoz még be is kell csatolni a gyógypedagógiát, a tanítóképzést, a tanárképzést, akkor már nincs hallgató és tanár, csak ügyfél. A hallgatóból ügyfél lett. Hát akkor mit akarok én? Amikor a hozzá nem értésnek, a pedagógiai laikusságnak eme mértéke tombol.
Hogy ne tudjanak az emberek orientálódni, hogy tönkremenjen minden, amihez idő kell? Azt kérdezi tőlem a bölcsészkaron egy diák, hogy Tanár úr, hogy lehet az ember művelt? Olvasni kell. És? És el kell gondolkodni utána azon, amit olvas az ember. És? Megint olvasni kell. És? Megint el kell gondolkodni. Nem tudok más utat. Én irtózom a fiatalkori zárásoktól, amikor valaki hoszonvalahány éves korában lezárja magát, és azt mondja, hogy (mondjuk egy orvosi egyetemen) becsatlakozom egy kardiológiai, szívgyógyászati teamhez. Mert állást akar, és attól kezdve már nem lesz orvos belőle, csak szívgyógyász. Becsatlakozik egy eszme, egy ideológia, egy mítosz szolgálatába, és megszűnik, és megáll a fejlődése, és ugyanazt kezdi el ismételgetni, mint egy papagáj, fanatikusan.
Mindenhez idő kell. Lucifer azt mondja, ha jól emlékszem Madáchra, hogy „Hol a tagadás a lábát megveti, világodat meg fogja dönteni.” Meg akarja dönteni Isten teremtését és világát, ha van isten és ha volt teremtés.
Azért mondom, ha Lucifer lennék, ezt az utat választanám, hogy teljesen dezorientáltak legyenek az emberek, hogy ne értsék a világot. Az nagyon fontos. Az egyik társadalomtudós azt mondja, már lassan olyanok vagyunk, mint a vadság korában élő emberek: használjuk a világot, de nem értjük, egyre kevesebbet értünk belőle.
Ha másik oldalon állnék, lassítanék, időt adnék az élményfeldolgozásokra. Nem tartom pozitívnak fiziológiailag sem, hogy a pubertás 4-5 évvel előbbre jött, és lerövidült a gyerekkor. Ennek konzekvenciái vannak, ennek a sürgetésnek és ennek a gyorsulásnak, és azt hiszem, ez tönkreteszi az ember orientációját, és nem érti a világot.
Ha ülök a volánnál, és megáll a kocsim, mit tudok csinálni? Megnézem, van-e benzin. Vagy leesett-e egy vezeték? Nem. Defekt? Nincs. Jöhet a sárga angyal. Fogalmam sincs, hogy mit csináljak azzal a kocsival. És hiába mondom én, hogy műholdas közvetítéssel nézem a szexfilmet Portugáliából. Ki tudja, mi az, hogy műholdas közvetítés? És ha azt mondom a feleségemnek, hogy fáj a fejem, és kérek egy Quarelint, de kiderül, nincs itthon, csak Antineuralgica, én azt mondom, az is jó lesz. Ha nem vagyok orvos vagy biokémikus, akkor tudom, hogy mit beszélek? Tudom, hogy az Antineuralgica honnét tudja, hogy nem a hónom fáj, hanem a fogam?
Használom a világot, de nem értem. És, ha nem értem, hát szorongok. Ha szorongok, azt nem szeretem, ezért ki fogok találni mítoszokat, álracionális magyarázatokat. Végül eljuthatunk oda, hogy a mítoszokból politika lesz. Volt egy társadalomtudós, George Sorel, aki Bécsben tanított, és ő mondta, hogy a 20. században a társadalom használni fogja a világot, de egyre kevésbé érti, egyre jobban szorong, egyre több mítosz- éhsége lesz. Ilyen mítoszok voltak pl. új típusú szovjet ember, az amerikai létforma, a magasrendű, alacsonyabb rendű mitizált politikusok Hitlertől Sztálinig. A végén, azt mondja, azé lesz a politikai hatalom, aki a leghízelgőbb és legkönnyebben érthető mítoszt tudja adni a tömegeknek.
Ezt a folyamatot nem lehet megállítani. Voltaire azt találta ki, hogy műveljük csak kertjeinket, vagyis, hogy éljünk befelé, csináljunk rendet magunk körül, családunkban.
De nem lehet megcsinálni, mert van egy feltétele, mégpedig az, hogy a farkas ne jöjjön be a kertbe. De a farkas bejön a kertbe.
Ha én Angliába vagy Svédországba születek, engem nem érdekel a politika, de itt igen, mert értem jön. Megkeresztelted-e a gyerekedet, vagy nem? Jársz-e templomba, vagy nem? Jobboldali vagy, vagy baloldali vagy? Szóval odajön az asztalomhoz és az ágyamhoz, és belerángat a politikába. Ez a dolognak az egyik része, és nem tudom, ezt a folyamatot hogyan lehet megállítani. Valószínűleg sehogy. A pörgés és a gyorsaság mindent átalakít.
Régen azt mondta az apám, hogy nézd ezt a szövetet, az esküvőmre csináltattam, nem fényesedett ki, angol szövet. Nézd meg a bútort, a nagymama stafírungjából való, még mindig itt van. Most? Nézd meg a cipőmet, 15 éve hordom, duplatalpú varrott borjúbőr. Kérdezze meg a feleségemet: ha hazajövök, és azt mondom, hogy Katikám, egy nagyszerű cipőt vettem neked, 15 évig hordhatod, mit fog mondani? Hát elájul. Akar ő 15 évig hordani egy cipőt? A minőség teljesen megváltozott. Tartósság? Dehogy!
És az emberi kapcsolatok minősége nem változott meg? 60 évig kell élni házasságban? Jön hozzám egy Kossuth- díjas pasi, nagyon rokonszenves, és azt mondja, hogy doktor, nagyon szeretem a feleségemet, nem tudnék nélküle élni, de 35 éve vagyunk házasok. Ha megsimogatom, olyan, mintha magamat simogatnám. Mit csináljak?
Ez régen nem így volt. A nő belehalt a gyerekszülésbe, a gyermekágyi lázba. A férfi elesett a csatában, mert jött a tatár, török, kuruc, labanc. Ha túlélték, jött a kolera, jött a pestis. Hát meddig tartott egy kapcsolat? Nem 60 évre volt méretezve az időfaktor. Persze, hogy felbomlanak a házasságok, főleg a szerelmi házasságok 50%-0. Nem erre állnak be az emberek.
Nem arra nézek ma egy bútort, hogy majd az unokáimnak jó lesz. Nem azért építek egy házat, hogy még generációkat kiszolgáljon, és nem azért veszek egy kocsit, mert szép a formája. Ma már azt nézem, hogy hány másodperc alatt gyorsul fel, és nem megyek hintón végig Pápáról Debrecenbe, de vasúton se, mert lassú, de autón és repülőgépen se, hanem inkább rakétán. Ez az egész a gyorsulás. Azelőtt írtam egy levelet egy amerikai barátomnak, 5 hét múlva válaszolt. Most eltelik 4 perc, és mondom, na mi van, miért nem válaszol? Ez már egész más világ, egész más létforma. Az elmélyedés, az odafigyelés elvész belőle. A világra oda kéne figyelni. Van egy nagy különbség: Amerika elkezdte azt mondani, hogy az idő pénz, az idő arra való, hogy pénzt keressek. Az európai polgárság sokáig ezt fordítva tartotta igaznak. Szerinte a pénz idő, és azért kell pénzt keresnem, hogy legyen időm nézni a világot, elgondolkozni rajta.
Az amerikai felfogás győzött. Ma már elpazarolt időnek gondolom, ha nem tudok zsebre tenni valamit.
/SZIMPATIKA MAGAZIN, 2010. AUGUSZTUS, p. 8-10/
Megjegyzés: a bejegyzésben található kiemelések és aláhúzások az eredeti szövegben nem szerepelnek- ez csupán individuatív kiemelés.
X,Y, Z generációk számára:
http://www.szimpatika.hu/cimkek/54/popper_peter/
