Lehet, Te is érezted már úgy, hogy szerető családod és barátaid mellett mégis egyedül vagy.
Egyáltalán nem holmi érzelmi elhidegülésre gondolok…az én sztorim most nem erről szól.
Magányos vagyok, de nem társtalan.
Magányossá a gondolataim, érzéseim, félelmeim megoszthatatlansága tett.
Régebben még sokszor próbáltam eszmecserét folytatni az aktuális élethelyzetemről, véleményemről, vágyaimról, kétségeimről…
Azután, szinte észrevétlenül egyre kevesebb személyes(nek tűnő) info-t osztottam meg másokkal.
Ennek szerintem több oka is lehet:
1. Észrevettem, hogy hallgatóságom zöme a párbeszédünk legelején elkezdett panasz/ujjongás- áradatát befejezve általában egyáltalán nem figyel arra, amit én mond(anék)ok- és szinte belém folytja ez a közöny a beszédet. Már nem akarok mondani semmit. Elköszönünk. Én sokmindent megtudtam róla, ő szinte semmit rólam. Maximum annyit, hogy milyen ruha volt rajtam, és ki voltam- e sminkelve.
2. Vannak olyanok is persze, akikkel tényleg lehet valamelyest beszélgetni, de a sok rossz tapasztalat miatt már nem bízom az emberek nyílt közlésre való reakcióiban. Kiszámíthatatlan. Ha nem is kommunikálják verbálisan a véleményüket az elhangzottakról, az első adandó alkalommal megosztják valakivel. (Tisztelet a kivételeknek.)
Röviden arról van szó, hogy ha egy pozitív helyzetet/eseményt/új szerelmet/ kaparóssorsgyegy- nyereményt/vásárolt ruhát/virágcsokrot hozó férjet említesz- elfogadás vagy együttörülés helyett irigységet váltasz ki.
Az irigy embernél pedig csak egy rosszabb létezik: Az irigy ÉS buta ember.
Másik véglet, ha azt szeretnéd megosztani, ami kellemetlen/rossz/megoldhatatlannak tűnő: mély együttérzés illúzióját keltő szavakat hallasz, mely mögött a kisördög tálcán kínálta kárörvendése lapul.
P.S.: Nem vagyok paranoiás!:)
Örülök, hogy nem csak én gondolom így a leírtakat. Számomra is kétséges volt egy darabig, hogy nem-e velem van valami baj?!
De az idő az emberek (többség) empátiahiányát, őszinteséghiányát, és megbízhatatlanságát igazolta.
Én teljesen megértem amit leírtál.. ahogy olvastam néha úgy tűnt mintha bizonyos gondolatok az én lelkem mélyéről jöttek volna. És igen, sajnos én is épp ilyen helyzetben vagyok. Nem tudom eldönteni hogy velem van a baj, vagy másokkal…